A család utazóládája hosszú ideig készenlétben állt, és épphogy megúszták a
világháború utáni kitelepítést; de nem minden rokonuk volt ilyen szerencsés,
ugyanis többeket Németországba deportáltak. A sváb felmenőkkel rendelkező fiatal
a gimnáziumot Ráckevén végezte el, majd a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági
Akadémián folytatta tanulmányait. Az államvizsga idején szerzett
vesemedencegyulladása miatt orvosai azt tanácsolták, hogy lehetőleg keveset
tartózkodjon a szabadban, és csak benti munkát vállaljon. A frissen végzett
mezőgazdasági mérnöknek szerencséje volt, mert a megyei oktatási osztályról épp
olyan végzős hallgatókat kerestek, akik kedvet éreznek az általános iskolai
tanításhoz. Rábakecölbe az akkori igazgatóhelyettes áthelyezése miatt került,
pedig eredetileg Fertőszentmiklósra irányították. A tanári képesítést levelező
tagozaton szerezte meg, majd tizenkét éven át igazgatta a beledi alapfokú
oktatási intézményt, melyet közben összevontak a ciráki és a rábakecöli
iskolával. Az integráció hatására a körzet egyik legnagyobb általános iskolája
lett az övék. Az 1960-as évek elején még 200 feletti tanulólétszámmal
büszkélkedhettek Rábakecölben, melyhez a miklósmajori tagintézmény is
idetartozott. A téeszesítés korszakában sok fiatal elkerült a településről, mert
ők nem akarták vállalni a vidékies életformát, inkább a városokban keresték a
boldogulást. Ez a tendencia a település lélekszámában is megmutatkozott: az
akkori 1500-ról napjainkra 800-ra apadt az itt élők száma. A kedvezőtlen
folyamat a “gyermekanyagot” sem kímélte: az igazgató 1996-os nyugdíjba
vonulásakor már 100-nál is kevesebben tanultak az iskolában. 2007-ben a felső,
három év múlva pedig az alsó tagozat is megszűnt.
– Nem lehet azt mondani,
hogy kis település, ezért alacsony szintű a képzés – fogalmazott a tizenöt éve
nyugállományba vonult igazgató, utalva arra az időszakra, amikor még intenzív
munka folyt az intézményben. Az újra feléledő, és akkoriban szintén működő
külsős szakfelügyelet véleménye szerint is jó oktató közösség jött össze
Rábakecölben. A 74 éves Eckrich Béla hosszú pályafutása során kapott néhány
hivatalos kitüntetést (miniszteri dicséretet, a Munka Érdemrend bronz fokozatát,
a Magyar Köztársaság Aranykeresztjét), de számára mégis az a legnagyobb
elismerés, hogy régi tanítványai, sőt még azok szülei is megismerik, és örömmel
üdvözlik őt. A nyugdíjas pedagógus világ életében elfoglalta magát, és
hivatalos munkája mellett gyakran társadalmi pozíciót is vállalt, ezért most sem
tétlenkedik. Az apósától ráhagyott huszonkét hektáros mezőgazdasági területen
gabonaféléket, valamint nyugati exportra mézontófüvet termeszt.
– Mindig azt
vallottam, hogy a közösség jelenti az erőt, ezért az összefogás sikert és
eredményt hoz, a széthúzás viszont kárt okoz – osztotta meg velünk hitvallását
Eckrich Béla, akinek magánélete úgy alakult, hogy pedagógus feleségével három
gyermeket neveltek fel. Egyikük külföldön alapított családot, náluk két unoka
született. A nyugdíjas házaspár abban bízik, hogy minél tovább tudja őket
támogatni.
