Kovács Gergő novellái jók. Tetszenek. Nekem, aki kicsit személyesen is, még inkább tetszenek. Még annak ellenére is, hogy úgy gondolom, az ivásból kihozták már a maximumot. Mégis tetszenek, mert személyes, közvetlen és fütyül a világra. Nem ragozom, Kovács Gergő novellákat írt, néhányat a kulturált vagy épp kulturálatlan ivásról, közben másról, amit az emlékezet meghagyott.
Fantázia van az ivásban, legyünk Rábakecölben a Rába parton (Bagoly, Az Ördög és a Helyzet), legyünk a nagyvárosi dzsungelben (A céges mobil szomorú története). Egyszerű történetek - látszólag -, belső monológok, kis lélektan, s máris kirajzolódik Kovács Gergő, maga. Vagy egy kis darab Kovács Gergőből. Valami jobbik én: "Péntek délután nem indultam piálni." Zárja a novelláskötetet, de jobb lett volna így kezdeni. Érthetőbb lett volna, hogy miért ír jól Kovács Gergő a nem feltétlenül az emberi méltóságról, vagy a haszontalan dolgokról.
A szoba című írás tetszik a legjobban, "vigyorogtam azon, ami körbevett", így képzeljék el Kovács Gergőt, vigyorral a szája szegletében. Közben lüktet, pezseg, néha leragad vagy ott ragad, de végül kitépi magát, dönt (A döntés szabadságáról), Kovács Gergős döntést hoz.
Na, de: a fekete-fehér kötet fotóillusztrációi a helyén, ötletesek, és szépen fotografáltak (fotók: Butkovics Tamás, Schuck Attila). De a könyv elbírt volna egy tartalomjegyzéket.
És: a kisfröccsöt kettesével kérjük, de ha profi a pincér tudja, és hozzá magától is a dupla dózist. Borban a vigasz.
A Fröccsögés blogja >>
|
