B?nmegel?zési hírlevél 2013. április
Szerző: Kovács Sándor r. alezredes osztályvezet? (04.26. 18:35)

Áldozatvédelem           Ékszer az iskolában           Melléképületek koránt sem mellékesen

Trükkök garmada és trükkös elkövetők rendőrkézen          Szezon van

Külföld csábító ígérete…          „Okostelefonok” és okos(?!) tulajdonosaik

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. áprilisi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet az Országos Rendőr-főkapitányságon a Rend és Biztonság Közbiztonsági Program rendőrségi feladatainak végrehajtására kiadott feladatterv szerint készítjük el Önöknek minden hónapban. A hírlevelet a megyénkben dolgozó bűnmegelőzési munkatársaink által megküldött - az adott hónapra vonatkozó tipikus bűncselekményekről szóló – tájékoztatók alapján készítjük el. A leírt bűncselekmények egy bizonyos megyei településen történtek, de gyakorlatilag bárhol megtörténhettek volna.

Hírleveleinkben nem a „szenzáció számba menő” eseteket szeretnénk Önök elé tárni, különleges eseteket csemegeként tálalni. Célunk az, hogy a hétköznapi életben gyakran előforduló, illetve aktuálisan megtörtént bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire felhívjuk a figyelmet, hogy kevesebben váljanak ezáltal áldozattá!

1. Külföld csábító ígérete…

 

G. Gy. soproni lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2012. februárjában magát P. R. nevezetű ügyvédnek adta ki és külföldi hitelügyintézés címen átvett a feljelentőtől 100.000 Ft-ot. A szóbeli megállapodás szerint megegyeztek, hogy ha nem sikerül hitelt intéznie a pénzt 3 hónapon belül visszafizeti. Az ismeretlen személy az ígért hitelügyintézést nem teljesítette, és a sértett felkérésére a befizetett összeget sem adta vissza. A csalással okozott anyagi kár: 100.000 Ft.

 

F. C. Sopron környéki településen lakó hölgy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, akinek a 2013. márciusában az egyik nagyforgalmú internetes hirdetési portálon ausztriai munka hirdetésére feladott 80.000 Ft-ot, valamint barátnője nevében is szintén 80.000 Ft-ot. A meghirdetett munkáról kiderült, hogy valótlan. A Bécsben működő N. cég, melynek nevében a hirdetést feladták, nem adott fel ilyen jellegű hirdetést. A hirdetőt azóta elérni a sértettek nem tudták. Az okozott kár a feladási díjjal együtt: 168.300 Ft.

 

A külföld kifejezés sokak számára olyan pozitív jelentést hordoz, pénzügyi tekintetben, hogy a legelemibb óvatosságról is elfeledkeznek. Mint a fenti példák is mutatják, a csalók igyekeznek kihasználni minden lehetőséget, hogy megszerezzék mások pénzét. Soha ne utaljanak, vagy adjanak át ismeretlen személyeknek pénzt! Minden esetben győződjenek meg arról, hogy az illető valóban annak a cégnek a munkatársa, akinek mondja magát. Külföldi munkalehetőséget a legközelebbi járási munkaügyi kirendeltségeken (volt munkaügyi központok) és az Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Szolgálatán is segítenek ellenőrizni azok valóságtartalmát.

 

2. „Okostelefonok” és okos(?!) tulajdonosaik

 

Számtalan esetben tájékoztattuk már Önöket a különféle felelőtlen magatartásformákról, melynek segítségével a bűnözőket az értékes mobiltelefonjaik birtoklásához segíthetik hozzá. Jelen esetben szeretnénk a figyelmükbe ajánlani olyan lehetőségeket, programokat, melyekkel biztonságosabbá tehetik Iphone-jukat, vagy Android operációs rendszert használó készüléküket.

 

Az AppStore és a Google Play számtalan lehetőséget nyújt a biztonságra vágyók számára. Ezek között vannak ingyenes és fizetős megoldások is. Ez utóbbiak egyáltalán nem drágák, pláne ha figyelembe vesszük a védendő értéket.

Számtalan alkalmazás biztosít valamiféle jelszót telefonunkhoz, amely segít abban, hogy az alkalmi érdeklődő ne nézhessen be a letett telefonunkba oly könnyedén. Léteznek olyan programok, amelyek hangjelzéssel reagálnak arra, ha illetéktelen személy elmozdítja a készüléket. De persze tölthetnek le olyan programokat is, amely e kettőt kombinálja.

A programozók készítettek ennél komplexebb megoldásokat is, melyek segítséget nyújtanak a készülék megtalálásához. Ezen programokkal távolról irányíthatjuk a készülékünket (pl. fotókat is készíthetünk a használó személyről, vagy akár hangfelvételt is, vagy híváslistát lekérhetik, törülhetjük a személyes adatainkat a készülékről stb.), van amelyik Internet kapcsolat nélkül SMS-ben is vezérelhető. Ezek a programok automatikusan aktiválják a telefonban lévő GPS-t is így információt adnak annak helyéről. Mindezen funkciók akkor is működnek ha más SIM kártyát helyeznek a készülékbe.

Arra is találhatnak megfelelő programot, amely megakadályozza a készülék kikapcsolását (és így az említett programok tudnak érvényesülni). Létezik olyan vírusirtó program, amely ezen szolgáltatások nagy részét is magában foglalja.

Tehát egy kis utána olvasással, keresgéléssel könnyen biztonságosabbá tehetik készülékeiket! Nagyon fontos tudomásul venni, hogy önmagukban ezek a programok NEM helyettesíthetik a gondos tulajdonost, aki odafigyel a készülékére. Tehát önmagukban nem garantálják és nem is garantálhatják azt, hogy ne lopják el a telefont, de ugyancsak nem helyettesíthetik a rendőrségi nyomozást. Amennyiben telefon készüléküket eltulajdonították, minden esetben tegyenek feljelentést a rendőrségen és ott adjanak meg minden rendelkezésre álló információt a hatóság számára (legutóbbi GPS pozíció, a program által küldött fényképek, stb.) a gyors intézkedések megtétele érdekében.  Óva intenénk mindenkit attól, hogy saját kézbe vegyék egy esetleges eltulajdonítás esetén az ügyintézést, mert akaratlanul is bűncselekményt követhetnek el (pl. önbíráskodás).

 

3. Szezon van

 

A mindeni által már nagyon várt jó idővel megjelentek ismét a csatornás csalók. A módszer mit sem változott. Városok régebbi építésű családi házas övezeteiben, falvakban csengetnek be gyanútlan áldozataikhoz ajánlva fel szolgálataikat. Gyakorlatilag rátukmálják magukat az egyedül otthonlévőkre. Mivel az átlagember a hétköznapokban nem rendelkezik naprakész információval a csatornaárakról, irreálisan magas, az eredeti ár többszöröséért kezdenek dolgozni. Leszedik a ház régi csatornáit, majd a náluk lévőt elkezdik felszerelni. De ez sosem elég ahhoz, hogy befejezzék a munkálatokat. Ilyenkor összeszedelőzködnek és gyorsan távoznak. Általában azt mondják a tulajdonosnak, hogy az általa fizetett összeg ennyire volt elegendő, vagy mindössze annyit közölnek, hogy elmennek anyagért. Persze utána már hiába várja őket… Az elkövetők mindent megtesznek azért hogy a tulajdonosok megbízzák őket a „munkával” hivatkoznak mindenre, sőt ha nincs otthon elég készpénz készségesen elkísérik a megbízót a bankba, ATM-hez vagy a postára.

Kérjük figyeljenek oda a környezetükben egyedül élőkre, vagy a családban napközben otthon maradókra. Beszéljék meg velük, hogy semmi esetre sem kérjen bármiféle munkát becsöngető ismeretlen személyektől!

 

4. Melléképületek koránt sem mellékesen

 

H. Sz. Sopron környéki telekülésen lakó személy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki március végén éjszaka a családi házának melléképületébe az ablakon lévő szúnyogháló letépésével bejutott, és onnan élelmiszert tulajdonított el, továbbá az udvarról és a szerszámos tárolóból ipari konyhai berendezéseket, kéziszerszámot tulajdonított el. Lopással okozott kár kb.: 150.000 Ft. Rongálási kár kb.: 1.000 Ft.

 

F. Gy. Győr környéki településen lakó személy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki éjszaka a családi házához tartozó melléképület ajtaján lévő lakatpánt karikáját kifeszítette, oda behatolt majd 1 db hegesztő trafót, 2db hosszabbítót eltulajdonított. A lopással okozott kár kb. 30. 000 Ft.

 

Sokan elfeledkeznek arról, hogy nem csak a házukat, de a hozzá tartozó melléképületet, garázst is szükséges lenne megfelelő vagyonvédelmi eszközökkel ellátni. Sokan még csak be sem zárják a melléképületeiket, amit ki is használnak az elkövetők. Pedig számtalan kisgépet, nélkülözhetetlen kéziszerszámokat tárolnak ott a tulajdonosaik. Kérjük használjanak megfelelő zárakat, riasztóberendezéseket a melléképületeik védelmében is és így nem érheti Önöket kellemetlen meglepetés!

 

5. Ékszer az iskolában

 

A Csornai Rendőrkapitányságon indult eljárás S. S. környékbeli teleülésen lakó személy ellen, aki  március közepén napközben Csornán az egyik iskolában kölcsönkérte iskolatársa M. K. 18 gramm súlyú 14 karátos arany nyakláncát. A nyakláncot másnap kellett volna a tulajdonosának visszaadnia, de ez nem történt meg. A bűncselekménnyel okozott kár 100.000 Ft. A lánc lefoglalásra, majd tulajdonosának visszaadásra került.

 

Felhívjuk a szülők figyelmét hogy amennyiben úgy gondolják, hogy gyermekük nagyobb értékű ékszert vagy ékszereket hord magánál, oktassák ki arra őket, hogy milyen módon vigyázhatnak azokra.

 

6. Trükkök garmada és trükkös elkövetők rendőrkézen

 

Mosonmagyaróváron közeli településen nyereménysorsoláson nyert párnák ürügyével keresték fel a sértettet, amiből 1 darab árát ki kellett fizetni a sértettnek, amit ő meg is tett. 120.000 Ft-ja bánta. Később kiderült, hogy a párnák értéke darabonként 599 Ft és az egyik lakástextil áruház forgalmazza.

 

Mosonmagyaróváron infralámpás ágybetétet adtak el a sértettnek csalók 240.000 Ft-ért, amely mint kiderült a berendezés valós értékének a többszöröse. Az elkövető arra hivatkozott hogy a kórházból hozta a készüléket – ahol a sértett korábban feküdt – és annak árát utólag a „Nyugdíjfolyósító Igazgatóság” visszatéríti.

 

Győrben március közepén újsággyűjtés ürügyével jutott be 2 felnőtt a sértetthez. Miközben az egyikük segített az újságcsomagnál, a másik a szobából eltulajdonította a táskában lévő készpénzt. A bűncselekménnyel okozott kár: 100.000 Ft.

 

Kapuváron az elkövetők magukat rendőrnek adták ki és azzal az ürüggyel, hogy a sértettől korábban eltulajdonított ékszereket hozták vissza, a lakásba bementek, közben elterelték a figyelmét és 240.000 Ft-ot és egy arany karkötőt tulajdonítottak el. A bűncselekménnyel okozott kár: kb. 250.000 Ft.

Az időben észlelt és ezt követően a rendőrséget haladéktalanul értesítő sértett bejelentése nyomán bevezetett azonnali rendőri intézkedések, adatgyűjtések során megállapítást nyert, hogy az elkövetők a helyszínről milyen rendszámú gépkocsival menekültek el. Ezen információ alapján értesítették a kapuvári kollégák a szomszédos kapitányságokat. Ennek eredményeként az elkövetés után 15 perccel a Csornai Rk. járőrei Csornán, a Soproni úton ellenőrzés alá vonták a gépkocsit és annak utasait, akiket  a Csornai Rendőrkapitányságra előállítottak. Az elkövetőknél feltalálásra került többek között a sértettől származó karkötő, 251.500 Ft, egyéb tárgyak, illetve egy rendőrségi jelvényhez hasonló POLICE feliratú jelvényt tartalmazó igazolvány tok.

Az elkövetők őrizetbe vételét követően a Soproni Városi Bíróság előzetes letartóztatásukat rendelte el.

 

Bár a kapuvári eset végül pozitívan zárult, azért úgy gondoljuk hogy kellő óvatossággal, körültekintéssel, egymásra való odafigyeléssel az ilyen esetek megelőzhetők! Minden esetben győződjenek meg róla, hogy az illető valóban onnan jött és abból a célból, mint ahogyan azt állítja. Ha önmaga erről nem tud meggyőződni, célszerű egy számára hiteles személyt (szomszéd, rokon) megkérdeznie. A különféle „ajándékokkal” becsengetőket se engedjék be a lakásukba! Inkább értesítsék valamely hozzátartozójukat. Az idegen ha valóban onnan jött amit Önöknek mondott, akkor minden további nélkül megvárja a rokon érkezését.

A civil ruhás rendőrök minden esetben rendelkeznek sorszámmal ellátott jelvénnyel és arcképes plasztik igazolvánnyal (olyan méretű mint a személyi igazolvány) amelyet kötelesek megmutatni! Ha azt tapasztalják, hogy a jelvényről hiányzik a sorszám és az igazolvány is inkább papírból készült,  haladéktalanul értesítsék a 107 vagy 112-es hívószámon a rendőrséget!

 

6. Áldozatvédelem

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának áldozatsegítő munkatársai minden hónapban tartanak ügyfélfogadást Téten és Mosonmagyaróváron. Téten a Fő. u. 94. sz. alatt, Mosonmagyaróváron  az Erkel Ferenc u. 10. sz. alatt várják a hozzájuk fordulókat 10.00 és 14.00 óra között áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás témakörében.

Április hónapban az ügyfélfogadások időpontjai:

Mosonmagyaróvár - április 16.

Tét - április 25.

 

  

 

Fogadják meg tanácsainkat!

Előzzük meg együtt a bűncselekményeket!

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

Kapcsolódó anyagok:

Bűnmegelőzési hírlevél 2013. január

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. november(pdf)

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. október (pdf)

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. május

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. április

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. március

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. február

Bűnmegelőzési hírlevél 2012. január

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. december

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. november

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. október

Bűnmegelőzési hírlevél: Népszámlálás

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. szeptember

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. augusztus

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. május

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. április

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. március

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. február

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. január

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. december

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. november

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. október

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. szeptember

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. augusztus

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. május