Fél évszázad a rábakecöli csapatért
Szerző: G?gös Balázs (08.19. 15:10)

Negyvennyolc év szakmai tapasztalattal a háta mögött Kertész Antal, a rábakecöli futballcsapat szakosztályvezetője a megye egyik legrutinosabb sportvezetője.

A megyei másodosztályú gárda volt elnökhelyettesét tavaly Bauer Rudolf-díjjal tüntették ki.

Büszke lehet magára, hiszen már majdnem fél évszázada dolgozik a futballban, ráadásul mindezt egyetlen csapatnál tette. A hatvanas évek közepétől Rábakecölön élő Kertész Antal boldogan gondol vissza az ott eltöltött hosszú évekre és reméli, még sokáig csinálhatja azt, amit szeret.

Igazi mindenes, a mai napig kiveszi a részét a pálya és a csapat körüli munkákból.

„Negyvennyolc éve vagyok szakosztályvezető a csapatnál, de ha kell, akkor füvet nyírok, pályát meszelek vagy akár pénztáros is vagyok. Soknak tűnhet ez a majdnem ötven év, de szeretem, amit csinálok, és jól érzem magam a csapatnál. Voltam már megyei harmadosztályban is a gárdával, de az első osztályban sem ismeretlen a nevünk. Büszke vagyok az öltözőnkre, amit két éve újítottunk fel, a játékosok is rengeteget segítettek. Örvendetes még, hogy a tartalékcsapatunk kilencven százaléka helyiekből áll össze, így biztosítottnak látom, hogy a felnőttkeretben szép lassan még több lesz a rábakecöli futballista" – mondta Kertész Antal.

Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke adta át Kertész Antalnak (jobbra) a Bauer Rudolf-díjat.
Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke adta át Kertész Antalnak (jobbra) a Bauer Rudolf-díjat.

Rábakecölön is elkezdődött a felkészülés a következő szezonra. A csapatnak idén sikerült bent maradnia a másodosztályban, de jövőre szeretne előbbre végezni, ehhez erősíteni akarnak.

„Szeretnénk új játékosokat igazolni. Ha a jelenlegi keret együtt marad, akkor velük egy erős középcsapatunk lehet. Hálás vagyok a szurkolóinknak, akik minden hazai mérkőzésen szép számmal vannak jelen és sokan kísérnek el minket idegenbe is. Szerencsére az önkormányzat százszázalékosan támogat bennünket, a helyiek a csapat mellett állnak."

Kertész Antal tavaly Sopronban Bauer Rudolf-díjat kapott a megyei közgyűléstől.

 

Forrás: kisalfold.hu

Kapcsolódó anyag: Kitüntették Kertész Antalt