Európai színvonalú mellékutak Gy?r-Moson-Sopronban
Szerző: (08.07. 18:10)

Teljes egészében az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) forrásaiból újult meg négy Győr-Moson-Sopron megyei mellékút, összesen 13,2 kilométeren. A beruházás költségét, 685 millió forintot a Nyugat-Dunántúli Operatív Program (NyDOP) biztosította. A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezeknek az utaknak a sorsát a műszaki átvételt követően is figyelemmel kíséri.

Az igazgatási, egészségügyi, oktatási intézmények és a munkahelyek többsége a kistérségi központokban, a városokban és a megyeszékhelyen található. A közutak rossz állapota nemcsak a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést nehezíti, hanem hátráltatja a gazdaság növekedését is, és rontja a térségben élők jövedelemszerző esélyeit. Ezt a problémát hivatott enyhíteni a regionális operatív programok 2007–2008-as akcióterve. Magyarország hét statisztikai régiójában összesen 186 útszakasz felújítására nyílik most lehetőség. A felújítás 73 projekt keretében összesen 1100 kilométert érint, 50 milliárd forint értékben. A útrekonstrukciók az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül, az úgynevezett területfejlesztés prioritás égisze alatt valósulnak meg, projektgazdájuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

 

2009 tavaszán és nyarán a Nyugat-Dunántúli régióban, vagyis Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében öt projekt keretében összesen 59 kilométeren újulnak meg a mellékutak, európai uniós finanszírozással.

 

A 83-as és 86-os számú főutat összekötő 8419-es út Egyed településen átmenő 1,65 kilométeres szakaszát a pályaszerkezet teljes cseréjével kellett felújítani. A kivitelező ezenkívül egy buszöböl-párt is megújított.

 

A 8518-as úton Fertődön a buszöblök mellett a várakozósáv felújítását is elvégezték, valamint az érintett csomópontokban kisebb korrekciókkal tették kedvezőbbé a forgalom áramlását. A munkálatok a Fertő körüli, méltán népszerű osztrák–magyar kerékpárutat is érintették a csomóponti átvezetések biztonságosabbá tételével.

 

A 8611-es út Celldömölk és Kapuvár között biztosítja a kapcsolatot, a 85-ös számú főúttól kiindulva, a 86-os számú főút keresztezésével. A mostani felújítás egyrészt a höveji és babóti elágazások közötti szakaszt, másrészt a 86-os számú főút és a megyehatár közötti szakaszt, ez utóbbin belül Rábakecöl település átkelési szakaszát foglalta magában. Egyes szakaszokon a pályaszerkezetet teljesen ki kellett cserélni. Rábakecöl településen felújították a burkolatot, átépítették az egyik autóbuszöböl burkolatát. A szakaszon több jelentős műtárgy (pl. Rába-híd) és további kisebb műtárgyak felújítására is sor került.

 

A 86107-es út felújított szakasza Sopron városában a Csengery út egy része. A kivitelező egy pár autóbuszöblöt, 17 parkolóhelyet, valamint az egyik csomópontban gyalogos középszigetet alakított ki. A felújítás eredményeként a szakaszon lényegesen kedvezőbbé válnak a közlekedés feltételei, a forgalomcsillapítás és a keresztmetszeti szabályozás következtében csökken a járművek sebessége, és a parkolás is szabályozottabbá válik.

 

A projektben felújított mellékutak együttes hossza 13,2 kilométer, a rekonstrukció 685 millió forintba került, a munkálatok három hónapot vettek igénybe. A projektgazda a kivitelezőket – a Magyar Aszfalt Kft.-t és a Colas Építő Zrt.-t – közbeszerzési eljáráson választotta ki.

 

A projektben közvetlenül érintettnek tekinthetők a környező települések lakói és gazdasági vállalkozásai: ők mindennapi munkájuk során használják az országos közutakat. Közvetve érintettek az utakon áthaladó közlekedők. Mint Lehel Zoltán programigazgató elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ennek alapján a most záruló projektben 63 ezer fővel számol – ennyien élvezhetik mostantól az európai szolgáltatási színvonalú út előnyeit. A felújítások Sopron városa mellett elsősorban kistelepülések: Egyed, Fertőd, Hövej, Babót és Rábakecöl lakosainak mindennapjaiba hoznak érzékelhető változást.

 

Vadosné Varga Katalin, Egyed község polgármestere elmondta, hogy a településen élők komfortérzetét jelentősen javítja a felújítás: „A mi falunknak nem két vége van, hanem három. Ebből kettőt érintenek a mostani munkálatok.” A település jelentős átmenő forgalmat bonyolít le, így az európai színvonalú út számos ember eljutását könnyíti meg a távolabbi úti célok, mindenekelőtt Győr felé.

 

Lehel Zoltán azt is elmondta, hogy a felújított utaknak a sikeres projektzárást követően öt éven keresztül folyamatos és kiemelt figyelmet szentel az üzemeltetést, karbantartást és fenntartást végző Magyar Közút Nonprofit Zrt., továbbá a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az európai uniós források felhasználását ellenőrző biztosok is.

 

További információ

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs Igazgatósága

Tel.: 06-1-819-9144

E-mail: kommunikacio@kozut.hu

Weboldal: www.kozut.hu

 

A felújítási projektben érintett útszakaszok: