Rábakecöl duplájára emelte a letelepedési segélyt
Szerző: Turbók Attila - Kisalföld (03.11. 15:47)

Dél-Rábaköz - A rábakecöli önkormányzat évente duplázza a letelepedési segély összegét, ami jelenleg a legmagasabb a Dél-Rábaközben. A polgármester szerint a helyben lakás még nem elég a boldoguláshoz, munka is szükséges.

A jelenlegi négyszázezer forintos letelepedési segéllyel Rábakecöl toronymagasan vezeti a támogatási listát a Dél-Rábaköz települései között. Az átlagos összeg két-háromszázezer forint.

– A helyi önkormányzat szinte minden évben megduplázza a Rábakecölben letelepedni szándékozókat ösztönző támogatást. Kezdtük százezerrel, majd tavaly kétszáz-, idén pedig már négyszázezer forintot adunk a letelepedni szándékozóknak – mondta el a Kisalföldnek Tuba Erik. A település polgármestere hangsúlyozta, a támogatás feltétele, hogy tíz évig nem adható el a megvásárolt ingatlan és ugyanennyi ideig helyben kell laknia a családnak.

– A lakosság növelését és helyben tartását azonban nem csak ezzel segítjük, hiszen választható még az egyforintos telek (a kerekítés új szabályai szerint ez ugye ingyenes), ám a helyben lakókat egyéb kedvezményekkel is segítjük – mondta Tuba Erik példaként a szülési segélyt említve, melyet az utóbbi években többször emeltek, először tízezer forintot kaptak a fiatal anyukák, majd ezt ötezerrel, végül idén még százezer forinttal toldotta meg az önkormányzat.
A rábakecöli gyermekek után is jár húszezer forint vissza nem térítendő támogatás a letelepedő családoknak.

A harmincnyolc éves Márkus Gyula és családja nemrég kapott letelepedési segélyt. – Eredendően sárváriak vagyunk a feleségemmel együtt, a szüleim költöztek ide, Rábakecölbe és jó ideig náluk is laktunk, de huszonvalahány négyzetméter már elég kicsinek tűnt a hét- és tizenhárom éves gyermekkel – mondta el lapunknak a fiatalember. Tizenhárom év házasság után ez év elején – az önkormányzat támogatásával – végre saját házukba költözhettek a fiatalok. – Sok tennivaló és sok költség lesz még az épületen, de végre a sajátunkat építjük – tette hozzá Márkusné. A letelepedési és a gyermekek után járó segélyt is megkapták, ám az előzetes becslések szerint a ház felújításának a felét sem fedezi az összeg, ennek ellenére is bizakodva tekintenek a jövőbe.

A Márkus család hét- és tizenhárom éves gyermekkel együtt vágott bele az otthonteremtésbe.

A pénzbeni juttatásokon felül a betelepülők öt évig mentesülnek a kommunális adó fizetése alól Rábakecölben. – A betelepülés segítése önmagában nem elég, a helybélieknek munkát is kell találniuk, hogy érdemes legyen a Dél-Rábaközben otthont építeni – mondta a kecöli polgármester. Ő elsősorban a mikrotérség központjának fejlődésében reménykedik, Beled várossá válásával megnyílhat a felemelkedés útja a környező települések előtt is.

Hasonló reményekkel segíti a betelepülőket a szomszédos Vásárosfalu is. Itt kétszázezer forintos letelepedési segéllyel és kedvezményes telekkel is csábítják az új lakókat. A segély a településen öt év helyben lakást feltételez. Akárcsak Dénesfán, ahová évente egy-két új család költözik. A testület háromszázezer forint letelepedési segéllyel könnyíti meg az új lakók dolgát. Szintén háromszázezret ad a letelepülőknek a beledi önkormányzat és kétszázezer forinttal segítik az ide költözőket Edvén. A ciráki önkormányzat kedvezményes telekkel és százezer forintos támogatással csábítja a betelepülőket.
 
Forrás: http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/rabakoz_duplajara_emelte_a_letelepedesi_segelyt/2050250/