Az EFOP -1.3.7-2017-00297 azonosítószámú „Rábakecöl Közössége”című projekt keretein belül szeptember 29-én kirándultunk oda, ahol még ma is őrzik Magyarország kultúrtörténeti, és néprajzi értékeit: az Őrségbe. Utunk első állomása az Őriszentpéteren lévő Tökfesztivál volt, ahol szabadon végigmustrálhattuk a különböző helyi kézművesek, termelők áruit. Ezután Bajánsenyén a Határcsárda étteremben ebédeltünk. Itt a tájékra jellemző és alkalomnak megfelelő étellel vártak Bennünket: sütőtökkrém leves, csülök, tarja, tökmagolajas krumpli saláta, tökös-mákos rétes, kávé, üdítő volt a menü. Ebéd után következő úti célunk a Szalafő-Pityerszeren található Őrségi Népi Műemlék együttes volt. Idegenvezetéssel megtekintettük a műemlék együttes részeit, amik például az emeletes kástu, a kontyos ház vagy a kerített ház voltak. A Gasztro udvarban megnézhettük a hagyományos tökmagolajütést valamint különböző olajokat is megkóstolhattunk. Itt volt látható Keszler László töktermesztő óriástök kiállítása is. A Pajta színházban a Capito gitárklub retro slágerekkel szórakoztatott bennünket. Gyermekek számára Tök természetesen természetvédelmi játszóház és a Pityerke játszótér adott remek kikapcsolódási lehetőséget. Utazásunk során mindhárom érintett településről informálódhattunk kicsit és hazafelé kvíz kérdéseket tettünk fel hallottakból, melyet jó válasz esetén jutalmaztunk is. Nagy örömünkre a kiránduláson minden korosztály képviseltette magát. Az egész nap remek hangulatban telt, az időjárás is nagyon kedvező volt számunkra. Hazaérve elégedetten állapíthattuk meg, hogy egy nagyon jó kirándulás élményeivel gazdagodtunk.
Facebook fotóalbum
|