1.
Gépkocsifeltörés – mert a sértettek hanyagok!
Mosonmagyaróvári RK-n tett feljelentést egy cseh állampolgár ismeretlen tettes ellen, aki július elején kora délután az egyik illetékességi területükön található fürdő parkolójában leparkolt kisbuszuk bal oldali első ablakát betörte és az utastérből eltulajdonította táskáikat a bennük lévő okmányaikkal, készpénzükkel, bankkártyáikkal és egyéb tárgyaikkal együtt. Lopással okozott kár: kb.1.000 000 Ft, rongálással okozott kár: kb. 300.000 Ft.
Ugyanennek a fürdőnek a parkolójában ugyanezen időpontban egy 43 éves győri hölgy személygépkocsiját nyitotta ki ismeretlen tettes zárfeltörés módszerével. A kesztyűtartójából eltulajdonította az ott elhelyezett navigációs készüléket, illetve egy napszemüveget. A bűncselekménnyel okozott kár: 100.000 Ft.
Mosonmagyaróvár egyik kevésbé forgalmas utcájában július közepén egy helyi lakos által leparkolt személygépkocsit ismeretlen tettes erőszakra utaló nyom nélkül kinyitott és abból eltulajdonított 5 db horgászbotot, a hozzájuk tartozó felszereléssel és egyéb személyes holmikkal együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 200.000,- Ft.
Csornán július elején egy győri hölgy az egyik temetőparkolóban hagyta gépkocsiját kora délután, ahol ismeretlen tettes a gépkocsi jobb első ablakát betörte és eltulajdonította a jobb első ülésen elhelyezett szövet táskát a benne lévő értékekeivel. A lopással okozott kár kb. 25.000 Ft
Az itt felsorolt példák csak egy részét képezik azoknak a tárgyhóban bekövetkezett bűncselekményeknek, melyek részint az emberi figyelmetlenség, illetve a hanyagság miatt következtek be, a frekventált fürdőhelyeken a nyári hónapokban a bűnelkövetők tudatosan keresik azokat a gépkocsikat, amelyekben a tulajdonos látható helyen hagyja az értékeit, így felhívva azokra a figyelmet.
2.
Leleményes betörők
Csorna családi házas részén július elején ismeretlen tettes feltehetően az udvaron talált műanyag kuka segítségével felmászott a családi ház felső szintjéhez épített zárt teraszrészhez, oda műanyagablak befeszítését követően bemászott, majd a ház felső szintjére ajtóbefeszítéssel bejutva több helyiségben is kutatást végzett. Lopási kár: kb. 217.000 forint. Rongálási kár: kb. 15.000 forint
Egy Csorna közeli településen található épülő családi házba július végén ismeretlen tettes egy az ingatlan nyitott hátsó udvarán elhelyezett 143 cm átmérőjű traktorkerékre felmászva befeszítette a WC helyiség ablakát, majd azon keresztül a lakóingatlanba bejutott, ahol kutatást végzett. Lopási kár: kb. 46.000 forint.
Ezek az esetek is azt mutatják, hogy a lakókörnyezet ébersége, figyelme sokat segíthetne a lakóingatlanokkal -különösen a ritkán lakott vagy lakatlan házak- kapcsolatosan elkövetett betörések megelőzése illetőleg az elkövetők elfogása érdekében. De a megfelelő mechanikai és elektronikus védelem hiánya komoly esélyt nyújt a bűnözőknek, akik találékonysága – mint a fenti példák is mutatják – kifogyhatatlan.
3.
Váróteremben is figyelni kell!
Egy középkorú hölgy tett feljelentést július közepén a Csornai Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki a lakóhelyén lévő kistelepülés orvosi rendelő várótermében a szabadon hagyott női táskájából eltulajdonította a pénztárcáját irataival és 65.000 Ft készpénzzel együtt.
Ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a táskáikat és pénztárcáikat sose hagyják felügyelet nélkül még a saját lakóhelyük - bármilyen kis településről legyen szó – várótermében sem!
4.
Szabadtéri rendezvény szomorú végkifejlettel
Egy Kapuvár környéki kistelepülésen lakó ifjú hölgy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki július végén Kapuváron egy szabadtéri rendezvényen eltulajdonította a barátnője táskájában elhelyezett mobiltelefonját. A barátnő a táskát a színpad mellett őrizetlenül hagyta, amíg táncolni mentek, így az elkövetőnek bőven volt ideje abból a neki tetsző értéket kikeresnie. A bűncselekménnyel okozott kár: kb. 50.000 Ft.
Hogy szórakozóhelyen, rendezvényeken ne válhassanak tolvajok áldozatává, néhány alapvető szabályt be kell tartaniuk:
- A magánál tartott mobiltelefonját, egyéb értékes műszaki cikket (MP4 lejátszót, Ipod-ot, stb.) ruházata belső zsebeiben, vagy mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa.
- Diszkóba, bálba, szórakozóhelyre ne vigyen magával indokolatlanul értékes műszaki cikket, nagyobb mennyiségű készpénzt, bankkártyát. Ha mégis, használja a szórakozóhely értékmegőrzőjét (ha van).
- Figyelem !!! A ruhatár nem értékmegőrző!!! A ruhatárból könnyen eltulajdoníthatóak az értékek, a szórakozóhely üzemeltetője legtöbbször nem is vállal felelősséget az ott hagyott értékekért.
- Szórakozás közben ne tegye táskáját, pénztárcáját, mobiltelefonját a pultra, asztalra, jól látható, könnyen hozzáférhető helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit. Értékeit soha ne tévessze szem elől.
Tömegben, tolongással járó helyen közlekedve táskáját, értékeit tartsa zárt helyen, testéhez szorítva védje. Rendszeres időközönként ellenőrizze, hogy megvannak-e az értékei!
A tolvajok külseje nem árulkodik mivoltukról! Ha valaki közel férkőzik Önhöz, lökdösődik, ellenőrizze, hogy megvannak-e értékei.
5.
Épül a ház…
Kapuváron építkező személy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki július közepén a feljelentő tulajdonát képező épülő családi házában elhelyezett 3 db tetőfóliát eltulajdonította. A bűncselekménnyel okozott kár: 42.190 Ft. A sértett a megvásárolt tetőfóliákat az épülő házban helyezte el. A háznak csak a falai állnak, a tető építése folyamatban van, de nyílászárók még nincsenek beépítve, így az elkövető akadálytalanul be tudott jutni az épületbe, és eltulajdonította a tetőfólia tekercseket.
Nem egyedi jelenség és felesleges plusz költséggel terheli meg az építkezők kasszáját. Ha megfogadják az alábbi tanácsokat, nem kerülhetnek ilyen helyzetbe:
- Ne hagyjon értéket, építési anyagot, szerszámokat őrizetlenül az épülő házban.
- Az építkezési területet kerítse be, megnehezítve az illetéktelen bejutást, értékek kivitelét.
- A munkálatok közötti időszakokban, éjszaka, hétvégén szerszámokat, mozdítható építési anyagokat ne tároljon az építkezés helyén, vigye azokat őrzött, zárható helyre.
- Igyekezzen jó kapcsolatot kialakítani szomszédaival, és a „közösség erejét” felhasználva közösen megvédeni saját, és egymás lakását, értékeit.
- Az építkezés esetleges szünetelése alatt is rendszeresen látogasson el a helyszínre, ellenőrizze a területet, gyanús körülmények esetén tegye meg a szükséges lépéseket.
Győr, 2011. augusztus 08.
Kovács Sándor r. alezredes
osztályvezető
Kapcsolódó anyagok:
Bűnmegelőzési hírlevél 2011. július
Bűnmegelőzési hírlevél 2011. június
Bűnmegelőzési hírlevél 2011. május