– A Pajtaműhely Alapítvány tavaly alakult Rábakecölben, de már korábban is tartottunk hagyományőrző programokat az Erkel Ferenc utcában – mondta el lapunknak a győri Kokas Éva, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Céljuk, hogy a városoktól távol élőknek is elvigyék a máig élő hagyományok szeretetét és kézműves-foglalkozásokon továbbadják többek közt a kosárfonás mesterfogásait. Foglalkozásainkon nemcsak a felnőttek körében egyre népszerűbb kosárfonást gyakoroljuk, de a „munkába" bevonjuk gyermekeket is.
Kokas Éva kijelentette: a szervezők például átmennek Kecölből Pápocra is egy idős néniért, aki csuhéból fon táskákat, ezzel is megismertetve a helybélieket. Ez utóbbi azonban már nem igaz a hetedik alkalommal megrendezett rábakecöli programra, hiszen a szervezők elmondása szerint nemcsak a dél-rábaközi kistelepülésről, de a megye több városából, falujából is érkeznek érdeklődők, egy-egy rendezvényükön több száz vendégre számíthatnak.
– A megyeszékhelyen kívül többek közt Székesfehérvárról, Budapestről és Szombathelyről is fogadhattunk érdeklődőket, de például egy alkalommal egy Győrben nyaraló japán vendég is kipróbálta a magyar kézművességet – mondta a kuratóriumi elnök. Elmondása szerint több vendégük is visszajár a rendezvényekre, ahol többek közt Bauer Béla écsi kosárfonómester tanítja az érdeklődőket. A rábakecöli „Bábi néni kincsesházában" tartott rendezvények zárónapján, szombaton programjaikat kapcsolják a helyi falunap rendezvényeihez.
Forrás: http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/a_japan_vendeg_is_fonta_a_kosarat/2022335/
|