16. Nemzeti Vágta - Takács Gábor Szellö nevü lován száll nyeregbe |
Szerző: Kisalföld (08.31. 23:20) |
16. Nemzeti Vágta - Öt tapasztalt lovas száll nyeregbe térségünkbőlA fővárosból vidékre költözik a Nemzeti Vágta döntője idén. A Hősök tere helyett Szilvásváradon rendezik meg a végső megmérettetést szeptember 30. és október 1. között. Térségünkből eddig öten jutottak be az előfutamokról: Nyúl, Iván, Rábatamási, Rábakecöl és Tata is képviselteti magát. |
Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének döntő futamai a címerében ezüstszínű lipicait viselő Szilvásváradon lesznek idén, ahol a hazánkban közel 200 éve tenyésztett lipicaiak igazi otthonra találtak Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató szerint. Az idei és egyben a 16. Nemzeti Vágta újdonsága, hogy az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. A nemzetközi futam valamennyi lovasa pedig lipicai lóval száll versenybe. A szilvásváradi fináléra a kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak, tizenegy magyarországi és öt határon túli helyszínen. Győr-Moson-Sopronból eddig négyen jutottak tovább, de nem hagyhatjuk ki a szomszédos Tatát sem. Összeszokott párosok A nyúli Marczali Laura neve már ismerős lehet, a korábbi években kishuszárként is megmérette magát, tavaly volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Vágtán a felnőtt kategóriában szállt versenybe. Akkor kevés ideje volt összeszokni új lovával, Kökénnyel, idén nyárra viszont már összecsiszolódott párosként álltak rajthoz az Őcsényi Vágta előfutamán. Sikerrel is zárult a mérkőzés, hiszen Laura ismét Nyúl községet képviseli majd a szeptember végi döntőben. Győr-Moson-Sopron vármegyében évről évre megrendezik az Iváni Vágtát, idén három helyi lovas is bejutott erről az előfutamról a 16. Nemzeti Vágta döntőjébe. Igaz ez annyira nem nagy meglepetés, hiszen mindegyikük gyakorlott vágtázó, nem először mérettették meg magukat a népszerű amatőr versenyen. Somogyi József Remény hátán, Iván színeiben száll nyeregbe a felnőttek közt, míg Mátyás Edina Daniella Mámor hátán Tatát képviseli majd. Edinának külön öröm az idei verseny, mert egyik tanítványa is bekerült a döntőbe, aki kishuszárként majd Keszthely színeiben vágtázik a pályán. Technikás pályaIdén eddig csak egy kishuszárnak szurkolhatunk a térségből: Czinder Kata is az Iváni Vágtán kvalifikálta magát Rábatamási képviseletében Angéla nevű lovával. A 14 éves csornai fiatal újoncként azonnal sikert aratott. Nagyon örül, hogy sikerült megnyernie az előfutamát és bekerült a döntőbe. Hat éve lovagol, de vágtán most indult először. A Tagyoni Vágtán továbbjutott Takács Gábor és Szellő nevű lova, a tapasztalt páros Rábakecölt képviseli majd Szilvásváradon. A szervezők szerint a szilvásváradi pálya a képzettebb, technikásabb párosoknak kedvez majd, a sikeres szerepléshez ló és lovasa még erősebb együttműködésére lesz szükség idén. A Nemzeti Vágta idén is példát szeretne mutatni az egészséges versenyszellem, egymás kölcsönös tisztelete és a közösségi cselekvésben megmutatkozó hagyományőrzés középpontba állításával. A vágta nemcsak ló és lovasa, hanem az általuk képviselt közösségek versenye is évről évre. Trükklovaglás felsőfokonA futamok mellett minden évben számos programmal és látványos bemutatóval is készülnek, amelyen rendszeresen fellépnek a győri Ördöglovasok is. Idén a kétnapos szilvásváradi vágtára is látványos bemutatóval készülnek. Szombaton este, vasárnap délután mutatják meg tehetségüket az egyesület tagjai. A trükklovasok a győr-gyirmóti Rodeo Ranch arénájában már lázasan tökéletesítik a különleges mutatványokat a nagy napra. Azonban előtte még most hétvégén a Lipicai – Nemzetközi Történelmi Lovas Gálán állnak színpadra. A mai díszelőadás hazánk lovastörténelmét mutatja be. Az időutazás csaknem 3000 évvel repíti vissza a nézőket. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad idén ünnepli alapításának hetvenedik évfordulóját, méltó megemlékezést és összefoglalást nyújtva ennek jegyében idén már harmadszor rendezik meg a gálaműsort. Forrás: kisalfold.hu |