„Rábaközi kalandok” nyári napközis tábor
Szerző: Beledi Egyesített Szociális Központ (08.13. 17:56)

A Beledi Egyesített Szociális Központ által 2018. július 09. - 2018. július 13. között Beledben megrendezésre került „Rábaközi kalandok” elnevezésű nyári napközis táborban rábakecöli gyermekek is részt vettek.

A gyermekek a tábor ideje alatt különböző irányított szabadidős programokon, kézműves foglalkozásokon vettek részt:

Az első nap az ismerkedés, a közösségépítés jegyében zajlott játékos formában, majd a gyermekek lovaskocsikázás közben ismerhették meg a város helyi értékeit.

A következő napon a gyermekek Beled város jelképét a Barthodeiszky- kastélyt tekintették meg Németh István György tárlatvezetővel. Délután kézműves foglalkozáson üvegmécsest és ablakdíszt készítettek üvegfestéssel.

A harmadik napon a csoport az Öntésmajori Múzeumba látogatott el, ahol a gyermekek megtekintették a Hanság növény-, és állatvilága című kiállítást. A délután folyamán az osli csuhéfonó asszonyok mutatták be a csuhéfonás rejtelmeit a csuhéból készített használati és dísztárgyakat, majd a gyermekek is megtanulhatták a csuhéfonás alapvető lépéseit, kisebb ajándékokat pl. karkötőt is készítettek.

Csütörtökön a Csornai Múzeum munkatársa „Mesterségem címere” című interaktív előadásán vettek részt a gyermekek. Az előadás során a Rábaközben valaha működő és már feledésbe merült céhek és iparosok munkájáról hallhattak és megismerhették az általuk használt eszközöket, ezt követően az előadáshoz tematikusan illeszkedő kézműves tevékenységre került sor, ahol a csornai kékfestés, mint a textíliákon megjelenő színmintázási technológiát próbálhatták ki a gyermekek.

A délután a sportolás jegyében zajlott, ahol ügyességi játékokat, kidobót játszottak és sorverseny került megrendezésre.

A tábor zárásaként a gyermekek az újrahasznosítás jegyében kézműves tevékenység keretében, kupakból állatfigurát, hűtőmágnest készítettek és kavicsot festettek.

Természetesen minden nap volt lehetőség a szabad játékra, ehhez különböző sporteszközöket és társasjátékokat biztosítottunk.

A programok során a felhőtlen jókedv, a vidámság került a középpontba és új barátságok szövődtek. Az önfeledt szórakozás, a kötetlen beszélgetések, az érdekes programok biztosították a kellemes, hasznos kikapcsolódást a gyermekek számára.