Tornaterem külsö felújítása és energetikai fejlesztése
Szerző: Tuba Erik (08.13. 10:37)

Tornaterem külső felújítása és energetikai fejlesztése
Pályázat kódszáma: VP-6-7.4.1.1-16
Projekt azonosítószáma:
1774388046

A projekt célja és rövid összefoglalása:

A tornaterem 1980-ban épült. A mintegy 4 évtizedes épület eredeti állapota érintetlen, elavult, így fenntartása gazdaságtalan. Az épület 2-2 öltözővel, zuhanyzóval és wc-vel rendelkezik, valamint ezeket a teremmel összekötő folyosóval. A kiszolgáló helyiségek felett beépített tetőtér található, mely korábban iskolai ebédlőként szolgált, ma ifjúsági klub működik benne. A terem felett a palatető tartószerkezetéhez rögzített, függesztett álmennyezet található, melynek hő megtartó képessége szinte nulla. Az ablakok eredetiek, házilag szükségszerűen javítottak, rossz állapotúak. A fűtés szintén közel 40 éves rendszer, a kilyukadt vasradiátorok szükségszerűen foltozásra kerültek.
Problémát jelent, hogy az IKSZT épületével közös kazán- és fűtésrendszer nem szabályozható hatékonyan az épület igényeihez igazítva.
Az épület külső vakolata erősen megkopott, koszos, repedezett.
Az épület jelenleg ősztől tavaszig intenzíven, napi szinten kihasznált, míg nyáron a szabadtéri lehetőségek mellett kihasználtsága alkalomszerű. A Rábakecöli Napközi Otthonos Óvoda gyermekek testnevelés foglalkozásához veszi igénybe a termet. Heti 2 alkalommal asztalitenisz, egy alkalommal öregfiúk futballmeccs, 3 alkalommal pedig a Sportegyesület edzése zajlik. Emellett állandó, és alkalmi csoportok, valamint az IKSZT-ben működő két családi napközi veszik igénybe a termet. Vidékről (pl. Mihályi, Vásárosfalu) is vannak rendszeresen visszatérő csoportok. Alkalmanként településszintű sport- és egyéb rendezvényeknek ad otthont (pl. Mikulás-kupa, Kihívás Napja, Nyugdíjas Olimpia). Az elmúlt két évben a Kapuvári Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével heti rendszerességgel gyógytorna foglalkozások is zajlottak az épületben.
A pályázati támogatás az épület fizikai megújulását, energiatakarékossá válását segíti elő. A lábazat, homlokzat és tető szigetelést kap.
Kicserélésre kerülnek a nyílászárók. Az elavult kazán helyett szabályozható kondenzációs gázkazán kerül beépítésre új radiátorokkal, melyet termosztatikus fejekkel látnak el. A villamosenergia felhasználás költségeinek csökkentésére napelem kerül a tetőn elhelyezésre, tervek szerint a termelt áramot a meglévő (E.on hálózatra) tápláljuk vissza. A felújítással végre megoldódna a tetőről összegyűlő csapadékvíz elvezetése is.
Az ingatlanon fekvő két épület, a tornaterem és a Kulturális Központ a település két legnagyobb, ezáltal legmeghatározóbb épülete. A jellemzésből is láthatóan sok funkciót töltenek be, igénybevételük széleskörű, működésük fenntartása minden társadalmi réteget érint.
Önkormányzatunk saját erőből képtelen a szükséges fejlesztéseket elvégezni, mely nélkül folyamatosan romló, elavult, idővel használhatatlan, az igényeket nem kielégítő és az enyészetté vált épületek maradnának hátra.

Projekt szakmai-műszaki tartalma

A projekt megvalósítási helyszíne:   9344 Rábakecöl, Kossuth L. u. 52.
A megvalósítási hely helyrajzi száma:  Rábakecöl 60 hrsz
A telek területe:    5823 m2
Jelenlegi beépített alapterület:  466 m2 

Az épületen a jelenlegi funkciók fenntarthatóságának és gazdaságosabb üzemeltetésének érdekében az alábbi felújítások és fejlesztések szükségesek.
Az épületben új kondenzációs gázkazánnal működő  fűtési rendszer és napelemes rendszer építése valósul meg az energiatakarékosságot és a korszerű megoldások alkalmazását előtérbe helyezve. A megújuló épületgépészet hatékonyságának fokozása érdekében homlokzati, és födém hőszigetelés, valamint nyílászáró csere képezi részét jelen pályázatnak.

Kedvezményezett:  Rábakecöl Község Önkormányzata,

Megítélt támogatás:   29.123.524,-Ft
Támogatás mértéke:  90%
Megvalósítási időszak:
   2018. 01.02. - 2018.09.30.