December hónap eseményei
Szerző: Gacs Eszter (01.14. 17:46)

2017. december elsejével útjára indítottunk egy új eseménysorozatot melynek neve Élő Adventi Ablaknyitogató játék.

Erre a játékra hívtunk minden érdeklődőt, gyermekektől a sétálni vágyó idősekig.

IKSZT Rábakecöl fényképe.A játék lényege: Majd mindennap kerestünk egy-egy kivilágított ablakot aktuális dátummal a falu valamelyik utcájában, amelyet jelképesen kinyitottunk, és a vendéglátó háznál valamilyen  „meglepetés” várt ránk. A helyet, ahova menni kellett egy rejtvényből találhattuk ki, amit a kiindulási ponton ismertettek velünk. Gyülekező és kiindulási pont: az Önkormányzat udvara volt

Ezúton is szeretnénk megköszönni a számtulajdonosoknak, hogy elfogadták a feladatot és mindenhol szívesen fogadtak bennünket,

Köszönjük, mindenkinek a kikapcsolódást és az ünnepi ráhangolódást.

 

IKSZT Rábakecöl fényképe.2017. december 3- án volt a SIKK-ben a Mikulás délután, a gyerekek nagyon jól érezték magukat a műsor alatt. A Mikulás énekelt, csomagot osztott, valamint magával hozta az egyik manóját is. Végül az Ifjúsági klub 2 tagja meggyújtotta az első gyertyát.

 

December 10-én a Bábi néni Kincsesházában voltak ünnepváró kézműves programok, és ott gyújtottuk meg a második gyertyát.

IKSZT Rábakecöl fényképe.

December 16-án Kézműves foglakozás volt a gyerekeknek a Vackor – Kézműde keretében, melyet Farkas Orsolya vezetett. Gats Mihály plébános megáldotta a koszorút és meggyújtotta a harmadik gyertyát.

 

2017. december 11-én tartottunk a SIKK-ben egy Karácsonyi beszélgetős délutánt az idősekkel.

Körasztalos beszélgetés formájában idéztek fel a régi szép emlékeket. Akkor még minden havas volt karácsonykor. Azt is elmesélték hogyan „küldték el„ őket szent este napján, hogy a meglepetés igazi legyen. Elmesélték, hogy hogyan készítették régen a szaloncukrot, ráadásul azt is úgy csinálták, hogy a gyerekek nem vettek észre belőle semmit.

Szegényebb volt a Karácsony abban az időben, de még is arra a következtetésre jutottak a résztvevők, szebb és meghittem volt az ünnep, mint mostanában.

 

Gacs Eszter

IKSZT munkatárs