Kulturális maraton Csíkfalva községben
Szerző: nyárdmenti KIS ÚJSÁG (10.31. 14:58)

Október 23-27. között kulturális rendezvényekre került sor Csíkfalva községben, amelyen részt vettek a magyarországi Kakasd és Rábakecöl testvértelepülések küldöttségei is.
Okt. 25-én Vadadban felavatták az 1950. július 21-én a kommunisták által kivégzett Kiss István földműves emlékművét. László Márton történész kiemelte: Kiss István meggyilkolása nem volt egyedi eset a vidéken. A vadadiak többszöri fenyegetés ellenére sem hátráltak meg, nem voltak hajlandóak belépni a kollektív gazdaságba, ezért példát kellett statuálni, ennek lett az áldozata Kiss István. Az emlékmű a vadadi születésű Szakács Mátyási Endre kezdeményezésére készült közmunkával és az önkormányzat anyagi támogatásával. Az ünneplőkhöz szólt Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke is: Kiss István emlékműve mindenkit emlékeztessen a múltra, de legyen az önrendelkezést óhajtó székely társadalom felkiáltó jele és példája is – mutatott rá a politikus. A rendezvényen énekelt a jobbágyfalvi és a rábakecöli kórus, rövid műsort mutattak be a vadadi iskola diákjai, az emlékmű megkoszorúzása alatt a kakasdi székely kórus énekelt.
Másnap kulturális maratonnak is nevezhető többórás műsor keretében avatták fel a jobbágyfalvi művelődési otthont. Az 1970-ben átadott épületet idén korszerűsítette a csíkfalvi önkormányzat a LEADER program 62 ezer eurós pályázati támogatása révén – tudtuk meg Balogh István polgármestertől. Az ünnepség első részét a községbeli falvak iskoláinak műsora tette ki, szavalatok, népdalok, szüreti táncok, de Beethoven Örömódája is elhangzott a csíkfalvi iskolai furulyacsoport előadásában. Ebből az alkalomból a községbeli diákok őszi termésekből tartottak bemutatót, illetve kompozícióikból rendeztek eladással egybekötött kiállítást is. Az épület avatását jelző szalagvágás után fellépett a helyi Nagy Ferenc Férfikar, a kakasdi székely és sváb kórusok, valamint a rábakecöli katolikus férfikar és a kakasdi Sebestyén István mesemondó.
Az ünnepség keretében öt személy vehetett át idén Balogh István polgármestertől Pro Csíkfalva díjat, olyanok, akik munkásságukkal maradandót alkottak a községben: Lovász Jámbor Zoltán egykori állatorvos és zeneoktató, Székely-Benczédi Éva nyugalmazott román szakos tanárnő, a község francia testvérkapcsolatának mozgatója, Nagy Berta, Kilyén Éva és Nagy Rozália nyugalmazott óvó- és tanítónők.
A Kulturális Napok keretében az első világháború kitörésének századik esztendeje alkalmából megemlékezéseket is szerveztek, és az egykor elesett helyi hősök emlékműveinél is koszorúztak Csíkfalván, Szentmártonban és Jobbágyfalván. A többnapos rendezvénysorozatot az Európai Bizottság testvértelepülési kapcsolatokat támogató programja segítségével szervezték a Közös értékek, történelem és polgárság az Európai Unióban című projekt révén.

Kapcsolódó anyagok:

Emlékeztek a doni áldozatokra


Csíkfalva község - Nehezebb év van a hátuk mögött


Kulturális maraton Csíkfalva községben


Harminc festményt ajándékba...


Bekecs Néptáncegyüttes


Szavalóverseny Csíkfalván


Nyugodtabb mindennapok Csíkfalván


Hírek Csíkfalváról


Csíkfalva és Rábakecöl ezer évre szerződtek


Víz alá került Csíkfalva


Kétes a kártalanítás


"Maroknyi székely őrt áll, mint a szikla"