Összefogott a település
Szerző: Turbók Attila (08.19. 13:38)
Helyi összefogással készítették fel átadásra Rábakecöl új intézményét.

Közel hatvanmillió forintból újították fel Rábakecöl egykori általános iskolájának épületét, mely szinte teljesen új funkciót kap a település közösségi életében. Az úgynevezett integrált közösségi szolgáltató tér (IKSZT) kialakítására pályázati forrásokat nyert a dél-rábaközi kistelepülés.

Tuba Erik polgármester elmondta, pályázaton közel 48 millió forintot kaptak, amelyből építkezésre 38 milliót, tervezésre, eszközbeszerzésre és működtetésre még 10 milliót költenek. A fennmaradó összeget a település saját erőből és hitelből teremtette elő.

– Az elmúlt hétvégén a helyiek példaértékű összefogással többheti munkát egy nap alatt elvégezve takarították ki a nemrég elkészült, új IKSZT épületét, a leendő Soós Imre Kulturális Központot – mondta Rábakecöl polgármestere. Hozzátette, a közös munkában a négyévestől a hetvenöt évesig számos helybéli részt vett.

Az egykori iskola épületén átalakítások, bővítések, felújítások zajlottak az elmúlt hónapokban, ezek nyomait tüntették el a helybéliek, hiszen új intézményüket a két hét múlva tartandó falunapon adják át. Az épületbe költözik a település kultúrháza, ott működik a helyi könyvtár, az e-Magyarország pont, különböző (egészségügyi, ifjúsági, családsegítő, falugazda) tanácsadások is helyet kapnak és itt marad a két csoportos családi napközi is. Tuba Erik elmondta, az új intézményben természetesen helyet kapnak a település civil szervezetei is.

Forrás: kisalfold.hu

2011. július negyedik hétvégéjén a helyi lakosság példaértékű összefogással több heti munkát egy nap alatt elvégezve takarította ki a hét elején elkészült, új IKSZT épületét, a leendő Soós Imre Kulturális Központot. Köszönjük mindenki segítségét!

A társadalmi munkában részt vettek: ifj. Magyar Józsefné, Giczi Zoltánné, Szabó Edina, ifj. Gacs Istvánné, Horváth Tiborné, ifj. Nagy Istvánné, ifj. Dan Imréné, Dan Viktor, Takács Imréné, id. Magyar Istvánné, Tuba Vilma, Hajtó Csaba, Dobosné Szuhai Katalin, Molnár Ferenc, Horváth Győzőné, Kovács Zoltánné, Boros Margit, Pandurné Horváth Gyöngyi, Homlokné Halász Judit, Soós Gyuláné, Vargáné Simon Katalin, Takács Sándorné, Takács Sándor, Tuba Ernőné, Eckrich Béla, Boros Istvánné, Soósné Vass Szilvia, Németh Lászlóné, Kovács Béláné, Gacs István, Horváth Dóra, Kovácsné Somogyi Mónika, Pandur Ferenc, Tuba Erik

A legaranyosabb, legügyesebb és legfiatalabb segítő

Kapcsolódó anyagok:

   Képtár 

   Közösségi térré alakítják...

   48 milliót nyert Rábakecöl közösségi központra