B?nmegel?zési hírlevél 2011. március
Szerző: Kovács Sándor r. alezredes osztályvezet? (03.17. 17:43)

„Ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az biztosan nem igaz!”

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2011. márciusi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet a megyénkben dolgozó bűnmegelőzési munkatársaink által megküldött - az adott hónapra vonatkozó tipikus bűncselekményekről szóló – tájékoztatók alapján készítjük el.  A leírt bűncselekmények egy bizonyos megyei településen történtek, de gyakorlatilag bárhol megtörténhettek volna.

Hírleveleinkben nem a „szenzáció számba menő” eseteket szeretnénk Önök elé tárni, különleges eseteket csemegeként tálalni. Célunk az, hogy a hétköznapi életben gyakran előforduló, illetve aktuálisan megtörtént bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire felhívjuk a figyelmet, hogy kevesebben váljanak ezáltal áldozattá!

 

1.

Sajnos továbbra is járják megyénket az időseket becsapó csalók! Nézzük a konkrét eseteket:

 

Egy soproni 69 éves hölgy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki nyeremény átadás, illetőleg paplan eladás ürügyén kicsalt tőle 80.000 Ft készpénzt.

 

Szintén soproni lakos az a 90 éves hölgy, aki feljelentése során elmondta, hogy két férfit engedett be a lakásába, akik azt mondták neki, hogy pénzt hozott azt szeretné átadni, a névtáblán szereplő lakónak. Majd közölték, hogy vissza kellene adni a náluk lévő pénzből, majd miközben a sértett a pénzt felváltotta, még egy személy lépett a lakásba és a figyelmét elterelve, a szobában, az ágyon hagyott tárcából ellopta a benne lévő 390.000 Ft-ot.

 

Egy Sopron környéki településen lakik az a 79 éves hölgy, aki szintén két ismeretlen személyt engedett be a lakásba, akik  magukat villanyóra leolvasónak és elektromos hálózati ellenőrnek adták ki (igazolni nem igazolták magukat). Az idős hölgy figyelmének elterelését követően a lakásból 3 különböző helyről összesen kb. 370.000,- Ft-ot tulajdonítottak el, valamint munkadíjként 30.000 Ft-ot kértek és kaptak a sértettől.

 

Győrben egy 77 éves úrnak a lakásából két nő tulajdonította el a megtakarított pénzét. A nők a felső szomszéd után érdeklődve - mivel az nincs otthon-, a sértetthez becsengetett, mert elmondásuk szerint papírra és tollra lett volna szükségük, mivel üzenetet szerettek volna hagyni. A lakásba a bácsi beengedte őket, az egyikük innivalót kért - ezzel sértett figyelmét elterelte - miközben harmadik társuk bement a hálószobába és az ott levő ruhásszekrényben felakasztott férfizakó belső zsebéből egy borítékban elhelyezett kb. 410.000 Ft készpénzt eltulajdonított.

 

Mosonmagyaróváron egy 80 éves hölgynél járt szintén két ismeretlen nő, akik 10:00 óra körüli időben becsengettek a sértetthez azzal, hogy 50%-os kedvezményre jogosító kuponokat hoztak, illetve pohár vizet is kérnének.  Miután így ügyesen elterelték a figyelmét, a szobájában lévő táskájából, illetve a fiókból eltulajdonították 490.000 Ft készpénzét.

 

A trükkös lopást elkövető személyek  hivatalosnak tűnő indokkal, kitalált történettel keresik fel lakásukon, házuknál elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó embereket, akiknek figyelmét elterelik, társuk eközben pedig a ház többi helységében kutatatnak és – elsősorban - készpénzt tulajdonítanak el.

Előfordul, hogy a tolvajok magukat önkormányzati tisztségviselőnek, a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva -mondván segélyt, pénzt hoztak, annak sorszámát fel kell írni, adjon visszajárót- a házban a pénz rejtekhelyéhez küldik a sértettet, így tudva meg az otthon tartott készpénz helyét. Ezután terelik el a sértett figyelmét, és az általa korábban megmutatott rejtekhelyről ellopják a pénzt. A cselekmény elkövetéséhez pár perc elegendő és sokszor a kutatás nyomai is nehezen felfedezhetők.

A fentiekre tekintettel kérjük a lakosságot, hogy házaikat ne hagyják őrizetlenül, az ajtókat minden esetben zárják be ha otthon tartózkodnak, illetve még ha csak egy percre is távoznak a lakásból, akár csak a kertbe, vagy az udvarra. A ház kulcsát tartsák maguknál, ne hagyják a tolvaj által könnyen megtalálható helyen (pl. lábtörlő alatt, szegre felakasztva, virágládában, villanyóra szekrényben). Udvarukra, házukba ne engedjenek be idegen személyeket.

Amennyiben gyanúsan viselkedő, vagy a fent részletezett indokkal érkező idegen személyekkel találkoznak, kérjük - amennyiben módjukban áll - az általuk használt gépkocsi rendszámát, színét, típusát jegyezzék fel, valamint  azonnal értesítsék a Rendőrséget a 112, vagy a 107 segélyhívó telefonszámon.

 

2.

A gépkocsifeltörők sem pihentek!

Kapuváron a közelmúltban 18:30 és 19:45 közötti időben egy családi ház előtt parkoló Opel személygépkocsi jobb oldali első ajtó-ablakát betörte ismeretlen tettes és a jobb első ülésen elhelyezett pénztárcát a benne lévő készpénzzel, okiratokkal, bankkártyával eltulajdonította. A lopással okozott kár: kb. 8.000 Ft. A rongálással okozott kár: kb. 18.000 Ft.

 

A gépkocsifeltörők minden bizonnyal zsákmány nélkül maradnának, ha nem lennének hanyag emberek, akik értékeiket gépjárművükben látható helyen hagyják! Hiába jeleztük a múlt havi Hírlevélben, hogy pl. Sopronban a Károly kilátó parkolójában a felelőtlen sértett gépkocsiját feltörték, azóta is több felelőtlen sértett tett feljelentést, hogy ugyanezen a helyen feltörték a gépkocsiját. A helyszínen kívül mindegyik esetben közös elem volt, hogy a sértettek az ülésen hagyták táskájukat, értékeiket!

 

3.

Egy társasházban lakó mosonmagyaróvári lakos bejelentést tett a felette lakó szomszédja ellen, aki garázda jelleggel rángatja a fűtés csövet, illetve a rázás következtében keletkezett résen keresztül ismeretlen eredetű (feltehetően hypos vizet, olajos folyadékot) önt le. Ezek következtében a plafonról a vakolat folyamatosan leválik. Nevezett  személy régóta áll haragban több lakótársával, de a bejelentő megfogalmazása szerint néha  az  egész „emberiséggel”.

 

Ez a bűncselekmény  tipikus példája  azon eseteknek, amikor az egymás közötti konfliktusokat – ahelyett hogy kommunikációval megoldanának – az agresszióval próbálják rendezni, ami újabb problémákat generál.

 

4.

Egy hegyeshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki az expressz.hu hirdetési oldalon, eladásra kínált egy mobiltelefont – típusát tekintve igen kedvező áron-  99.000 Ft-ért. A megadott telefonszámon a sértett  felvette a kapcsolatot a hirdetés feladójával, és megegyeztek, hogy a megadott OTP számlaszámra előlegként elutal 50.000 Ft-ot, amely megérkezését követően a készüléket az eladó postára adja. A fennmaradó összeget a telefon átvételét követően küldi a vásárló. Az utalást követően az ismeretlen személy azonban nem küldte meg a telefont, illetve a megadott telefonszámon sem elérhető. Az ismeretlen személy cselekményével tévedésbe ejtette a sértettet és ezzel neki anyagi kárt okozott. A bűncselekménnyel okozott kár: 50.000 Ft

 

Egyre több esetben fordul elő illetékességi területünkön hasonló jellegű bűncselekmény, amikor az elkövetők úgy gondolják, hogy az anonimitás lehetőségét kihasználva csapják be hiszékeny áldozataikat.

Itt is igaz a mondás: „ Ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az biztosan nem igaz!”

 

 

Győr, 2011. március 16.

                                                                                     Kovács Sándor r. alezredes

osztályvezető

 

Kapcsolódó anyagok:

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. február

Bűnmegelőzési hírlevél 2011. január

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. december

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. november

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. október

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. szeptember

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. augusztus

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. július

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. június

Bűnmegelőzési hírlevél 2010. május