Turisztikai fejlesztések
Szerző: (10.07. 16:13)

Turisztikai fejlesztések a Fertő/Neuseidlersee kultúrtáj, a Rábaköz és Hanság területein

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása, valamint Sarród Község Önkormányzata közösen sikerrel pályázott a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében turisztikai fejlesztésekre.

 

A pályázat keretében elnyert támogatás összege 434 575 638,-Ft, melyhez a tagok 15% önrésszel járulnak hozzá, így a projekt összköltsége 511 265 456,-Ft. A konzorciumi formában megvalósuló projekt révén a kerékpáros turizmust segítő, valamint turisztikai attrakciókat érintő fejlesztések valósulnak meg a Fertő-táj keleti felén, a Rábaközben és a Hanságban.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Sarród-Lászlómajort - az egykori Esterházy-majorságot - mintegy évi 30 – 50 ezer látogatót fogadó állatsimogató funkcióval bővített természetvédelmi bemutató majorsággá fejleszti, ahol színes családi programok mellett számos régi magyar háziállatfajta méltó keretek között kerül bemutatásra. Kerékpárút épül Sarród Fertőújlak településrésztől az osztrák-magyar államhatárig közvetlen becsatlakozással a meglévő ausztriai kerékpárút hálózatba. Kapuváron – a kerékpáros centrum közelében – belterületi kerékpárút fejlesztés valósul meg.

Mindezen fejlesztésekkel párhuzamosan kerékpáros pihenőhelyek létesülnek a Kapuvár-Beledi Kistérségben a kerékpárutak és a kerékpározásra kijelölt útvonalak mentén Veszkény, Szárföld, Vásárosfalu, Dénesfa, Babót, Mihályi, Beled, Osli, Hövej, Cirák községekben, valamint a kapuvári Váti-tó területén a kerékpárosok pihenését szolgáló padok kerülnek kihelyezésre és megtörténik a terület parkosítása is. A projekt keretén belül megújulnak olyan egyházi emlékek, mint az Osli Kálvária valamint Ciráki "Király" kápolna, és a veszkényi piéta. Mindezeken felül Rábakecölnél vízitúra-kikötő létesül a Rábán túrázók számára. A 11 kerékpáros pihenőhelyen kívül további 1-1 db a turisták eligazodását szolgáló információs tábla kerül kihelyezésre a Rábaparti csónakkikötő, Lászlómajor, Öntésmajor helyszíneken valamint Fertőújlak-Országhatár közötti kerékpárút mentén. A pályázat eredményeképp megvalósul egy a kerékpárosok számára hasznos GPS alapú turisztikai rendszer, mely tartalmazza a pihenésre, étkezésre alkalmas helyszíneket, látnivalókat és kerékpáros
szolgáltatókat a Kapuvár-Beledi és Sopron-Fertődi kistérségben.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, Sarród Község Önkormányzata valamint a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása által összefogott Kapuvár, Dénesfa, Cirák, Beled, Hövej, Osli, Veszkény, Szárföld, Babót, Mihályi, Vásárosfalu és Rábakecöl települések együttmőködése szép példáját mutatja annak, hogyan segíthetik egymást kölcsönösen települések és nemzeti park igazgatóság. A mintegy félmilliárdos projekt eredményeképpen nemcsak a látogatók járnak jól, hanem a térségben élők is, hiszen várhatóan jelentősen növekszik majd az igény a különböző turisztikai lehetőségek, és szolgáltatások iránt.
A projekt 2010.08.13 és 2012.08.12 között valósul meg. Jelenleg az építési tevékenységekre vonatkozó közbeszerzések előkészítése zajlik, mely esetében reményeink szerint 2010. végén a nyertes ajánlattevővel megkötjük a vállalkozói szerződést a fent nevezett beruházásokra.