Nemrég két nyílt tenderen összesen 908 millió forintért rendelt meg hídfelújításokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A második tender csak két híd, közte a Rábakecöl utáni Rába-híd felújítását tartalmazta. A munkát végül – három ajánlattevő közül – a Magyar Aszfalt Kft. nyerte el 38,6 millió forinttal. A Vas megyei Kenyeri és a Győr-Moson-Sopron megyei Rábakecöl közötti Rába-híd gyalogjárdájának egy része az elmúlt év októberében leszakadt. Portálunk akkori információi szerint a szerkezetbe jutó víz oly mértékű rozsdásodást okozott a híd bal oldali szakaszán, hogy a betonban lévő acélbetétek teljesen korrodálódtak, s emiatt zuhant a mélybe a járda. A javítások áprilisban elkezdődtek, ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a híd szinte teljesen készen van, a kivitelező az utolsó simításokat végzi. A híd szélén húzódó egykori betonelemeket acéldarabokra cserélték, és már zárás nélkül folyhat a közúti közlekedés Rábakecölnél.
 |
Kapuvár: Kezdődhet a felújítás. |
A munkákat még el sem kezdték, de már kiírták a pályázatot a kapuvári Kis-Rába-híd szélesítésére, felső szerkezetének, átépítési feladatainak ellátására. A majdani átépítés során a jelenlegi 6,5 méterről 8 méterre szélesítik ki a napjainkra meglehetősen leromlott állagú építményt. A pályázatra az ajánlatokat augusztus 11-ig várják, a kivitelezés költsége az ajánlatok beadása után lesz ismert. A felújítás idejére várhatóan forgalomkorlátozásra és terelésre kell majd számítani.
 |
Rábakecöl: Az utolsó simításokat végzik. |
A Kis-Rába-híd felújítása az elmúlt években több esetben felmerült. Már 2008-ban tervezték a rekonstrukciót, ám akkor ez elmaradt, pedig tervek már készültek. A NIF Zrt. tett 2009-es ígéretet, majd pár hónappal később, 2009 januárjában a Magyar Közút képviselője is az az évi felújítást prognosztizálta. A most megpályáztatott munkákra mielőbb szükség lenne, hiszen a híd betonacél szerkezete elrozsdásodott, évente több alkalommal is vizsgálják terhelhetőségét.
 |
Vág: Az úttestről lelátni a folyóra. |
Portálunkhoz érkezett olvasói észrevétel alapján kilátogattunk a Vág melletti Rába-hídhoz is. A távolról tetszetős acélépítmény közelről már más képet mutat. Az útfelület és a gyalogjáró találkozásánál számos helyen elporladt a beton, kilátszanak a megrozsdásodott acélbetétek és az úttestről szinte lelátni a folyóra. Ahogy Gulyás Attila nevű olvasónk írta: ˝A felszínt elhagyva a híd alján szintén rozsdásodás tapasztalható, a vasbeton szerkezet hiányos fedést mutat. Sürgős felújítás szükségeltetik ezen a hídon, ugyanis a közlekedés biztonsága érdekében még most kellene lépéseket tenni, mielőtt baj nem születik, vagy – hasonlóan a rábakecöli esethez – le nem szakad a gyalogjárórésze a hídnak.˝
Forrás: kisalfold.hu
|