IKSZT lesz Rábakecölben
Szerző: Tuba Erik (04.22. 17:09)

879 címbirtokos település közül 573 kezdheti meg az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér beruházást. Rábakecöl közel 48 millió forintot nyert.

 

Április 6-i dátummal döntött az ÚMVP Irányító Hatóság az IKSZT-pályázat eredményeiről, ezáltal összesen 25,4 milliárd forint uniós támogatás segítségével közel 600 kistelepülés lehet gazdagabb az ott élők számára kulcsfontosságú közösségi és szolgáltató térrel. Az egyes pályázók - akik egy címbirtokosi pályázaton már sikerrel helyt álltak - különféle, a helyi igényeket leginkább kielégítő funkciókat tervezhettek be az általában felújítandó épületek falai közé. A forrás lehetővé teszi az épületek rekonstrukcióján, bővítésén túl a szükséges eszközök beszerzését, valamint három éven keresztül hozzájárulhat a működtetési költségekhez is.

Győr-Moson-Sopron megyében 34, a Kapuvár-Beledi Kistérségben két település, Mihályi és Rábakecöl pályázata nyert. Rábakecöl kétéves pályázati munka után csaknem 48 millió forint támogatás mellett, jelentős önrész biztosításával kezdheti el a beruházást.

Forrás: www.umvp.eu