Bajnok lett és feljebb lépett a Rábakecöl | ||
Szerző: Szeitz Tibor, Kisalföld (08.07. 19:11) | ||
Labdarúgás - Magabiztosan lett első a megyei III. osztály Kapuvári csoportjában a Rábakecöl. A csapat idén már a magasabb osztályban indul. | ||
Remek teljesítményével kimagaslott csoportjából a rábakecöli együttes, amely végül kilenc pont előnnyel nyerte meg a pontvadászatot. A csapat mindössze egyetlen vereséget szenvedett el az egész szezon során, négy döntetlen mellett 21-szer győztesen hagyta el a játékteret. Támadói a legtöbb találatot szerezték, míg a védelem csupán egy csapatnál kapott több gólt a csoportban.
„Igazi közösséget alkot az együttesünk, amely évek óta szeretett volna bajnok lenni. Ez eddig nem sikerült, mert mindig volt olyan csapat, amellyel gazdaságilag nem tudtunk versenyezni. Nálunk nem a pénz miatt fociznak a játékosok, akik a vezetőkkel, támogatókkal együtt nemrég az öltöző tetejét is maguk újították fel. Most minden összejött, a csapat tagjai szinte kivétel nélkül rábakecöli kötődésűek, ráadásul futballozni is tudnak" – foglalta össze a gárda erényeit Vass Gábor, a klub elnöke. Idén már magasabb osztályban, a megyei II-ben áll rajthoz a gárda. „A tisztes helytállás a célunk. Két labdarúgót igazoltunk, az egyik közülük volt másodosztályú játékos. Úgy érzem, nem lesznek kiesési gondjaink, jó lenne a tíz-tizenkettedik hely valamelyikén végezni" – tette hozzá az elnök. |